Profil

Kis Gábor vagyok, 1948-ban születtem Vésztőn, azóta is itt élek. Szakmám vasesztergályos, amit jelenleg is  szeretek saját magam kedvtevésére csinálni.

A fotózást 1960-ban, szüleimtől kapott Pajtás fényképezőgéppel kezdtem, amit több más kategóriájú gép követett a digitális korszakig, ami nálam 2005-ben következett be. Akkor egy Kodak DX 6490-es kompakt géppel kezdtem el a digitális fotózást.

Lányom születése előtt nagybátyám vezetett be a fekete-fehér film előhívásába és annak nagyításába. Ezen felbuzdulva egy törpe nagyító beszerzése volt a következő lépés a hozzá tartozó hívó tankkal és krómlappal. A szárítót saját kezűleg készítettem deszkából és alu lemezből, ami sokáig jó szolgálatot tett. A színes fotózás elterjedésével már nem készítettem fekete-fehér képeket. Eleinte csak a családról készítettem fotókat, majd a ’90-es évek vége felé kezdtem a természet fotózás felé irányulni.

Jelenleg egy NIKON D 3100-as géppel fotózom. Témák amit szeretek az inkább a természet, de amellett szívesen fotózom épületeket, madarakat, növényeket közelről és vasúttal kapcsolatos témákat. Amikor járok a „nagyvilágban” igyekszem sok fotót készíteni azokról a helyekről és nevezetességekről, amit majd szívesen megosztok másokkal is. Persze nem feledkezem meg szülővárosomról sem, hisz nekem értéket jelent. Megörökítem az utókor számára hogyan fejlődik a város.

A fotózás mellett, szeretek fényképezőgéphez való dolgokat bütykölni, amit fel tudok használni a képek elkészítéséhez.

Örülök, hogy ennek a jó csapatnak a tagja lehetek.

 

Fotógalériám:
Rendezés